Karbonkibocsátás csökkentés: A célok megvalósíthatatlanok

Aki tisztában van a négy alapművelettel, a középiskolás szintű fizikai, energetikai számításokkal, az tudja: lehetetlen, megvalósíthatatlan vállalkozás a Net Zero, a zéró kibocsátás, azaz, hogy annyi CO2-t bocsássunk ki, mint amennyinek meg tudjuk oldani elnyeletését. Természetesen mindevvel a rögeszme protagonistái is tisztában vannak, mégis erőltetik az emberiség egy részére.

Fenntartható?

Nem, ne higgyük, hogy a szélenergia termelés megfelel a fenntartható energiatermelés akárcsak egy kritériumának is. Gigantikus, örökre elvesző anyagfelhasználások, hulladéklerakókat megtöltő rotorlapok. Még siralmasabb a kép, ha mindezt egy MWh-ra vetítjük és összehasonlítjuk például az atomenergia-termeléssel.

Skóciai szélturbinák: Azért fizetik őket, hogy ne termeljenek

Ha nem fúj a szél, csak baj van vele, ha nagyon fúj, az állam – természetesen az adófizető pénzéből – azért fizet, hogy ne termeljék be az áramot a hálózatba. Itt egyetlen dolog újul meg: A napelem-bárók és szélkerék-lovagok pénztárcájának tartalma. Vastagon.
Természetesen a nemtermelésért való fizetés még mindig olcsóbb, mint bármi fantazmagória a lítiumakkumulátortól a hidrogén-stratégiáig.

Mire kötelez bennünket a Párizsi Klímamegállapodás?

Jogi szempontból pontatlan, nem egyértelmű fércmű, tudományos alapok nélkül, az IPCC narratívát egyedüliként elfogadó alapokon. A szerződés semmi konkrét kibocsátás-csökkentésre kötelezi az aláírókat, inkább ajánlásokat fogalmaz meg. Nem helyez kilátásba retorziókat. Számszerű vagy %-os CO2-kibocsátás csökkentésről nincs szó a szerződésben. Az országok egy részére olyan terheket ró, amely egy-két évtizeden belül a porig rombolja a gazdaságot, a maradék országok számára pedig segítséget, támogatást helyez kilátásba, melyeket ugyancsak az első csoport finanszíroz.