Éghajlatvédelem és korrupció I. (frissítve)

Az EU ETS-ben az egyes EU-tagállamok a Kiotói Jegyzőkönyv alapján kapott engedélyek egy részét továbbadják a legnagyobb szennyező iparágaknak. Itt jegyezzük meg, hogy Magyarország lélekszámához viszonyítva feleannyi ingyen kvótát kapott, mint Németország vagy Lengyelország, a csehek háromszor annyit kaptak, mint mi, de a szlovákok is jóval több kvótát kaptak. Ami kvótát aztán – ha nem használták fel az illető államok – a szabadpiacon értékesíthették.

Forrás: Hogyan működik a kvótakereskedelem?

A karbonkredit az önkéntes karbonpiac kibocsátási egysége. Az önkéntes karbonkreditek – a kötelező piaci kvótákkal ellentétben – tényleges kibocsátás-csökkentés révén jönnek létre: olyan minősített, megújuló energiát használó projektek által, amelyek korábban fosszilis energiaforrásokat használtak, vagy olyanok által, amelyek kifejezetten az úgynevezett tiszta energia előállítására jöttek létre, de erdővédelmi és erdőtelepítési projektek is jogosultak kreditkibocsátásra az előírt kritériumok teljesítése esetén.

A kibocsátási egység igazolja, hogy 1 tonna szén-dioxid vagy azzal egyenértékű egyéb üvegházhatású gáz nem került kibocsátásra vagy megkötésre került a légkörből. A karbon kibocsátási egységeket rendszerint múltbeli kibocsátások ellentételezésére szokták felhasználni, de jövőbeli kibocsátásra is feljogosíthatja az egységet megvásárlót.

Az önkéntes karbonkreditek előállításánál különféle források jöhetnek szóba, amelyek segítségével a károsanyag-kibocsátás jelentősen csökken, vagy egyszerűen megszűnik. Ezek között említhetjük többek között a napenergiát, a szélturbinák vagy vízerőművek működtetését, de ide soroljuk az erdőtelepítést is. A megújuló energiák alkalmazásával ugyanis csökken a fosszilisenergia-igény és ezáltal kevesebb üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. Az új erdők pedig megkötik a légkörben lévő szén-dioxidot.

A projekteknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy karbonkrediteket bocsáthassanak ki. Ezek közül a legfontosabb az addicionalitás, vagyis az, hogy egy projekt csak akkor válhat jogosulttá karbonkreditek kibocsátására, ha a kreditek eladásából származó bevételek nélkül nem tudna megvalósulni.

Az 50 legjobban értékelt szén-dioxid-kompenzációs projekt közül 39-et, azaz 78 százalékot „valószínűleg szemétnek vagy értéktelennek” kellett minősíteni, mert a kutatók egy vagy több „alapvető hibát” találtak a szerkezetükben és működésükben.

A tanulmány szerint a „zöld” klímaprojektek, amelyek azt állítják, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását kezelik, általában nem azok, aminek látszanak. A legjobb esetben a projektek erősen eltúlozzák az éghajlati előnyöket, miközben alábecsülik az általuk okozott potenciális károkat. A legrosszabb esetben a felelősök az összes beruházási tőkét saját vásárlásokra és szórakozásra költik.

A tanulmány adatait az Allied Offsets, a világ legnagyobb és legátfogóbb kibocsátáskereskedelmi adatbázisa gyűjtötte össze. Az Allied Offsets a kezdetektől fogva összegyűjti a VCM ökoszisztémában forgalmazott projektek adatait, és olyan adatokat szolgáltat, amelyek megmutatják, hogy erőfeszítéseik valójában mennyire hatékonyak – vagy éppen nem hatékonyak.

A „valószínűleg hulladék vagy értéktelen” kategóriába sorolt projektek 39, illetve 78 százaléka mellett további nyolc, illetve 16 százalékuk „problémás” minősítést kapott, mivel legalább egy alapvető hibával rendelkeznek, ami valószínűleg azt jelenti, hogy szintén selejtezendőek.

Így az 50 kibocsátással kapcsolatos éghajlat-változási projektből mindössze három marad, amely legitim műveletként átmehet a teszten.

Egyszerűen fogalmazva, az egész szén-dioxid-kiegyenlítési piac alapvetően egy átverés, nagyon kevés kivétellel, ha egyáltalán van ilyen.

2023 márciusában a világ legnagyobb úgynevezett szén-dioxid „kredit” értékesítője mint csaló lepleződött le, amiben persze semmi rendkívüli nincs, az egész zöld iparág csalás.
1,16 milliárd dollárnyi, már forgalmazott, projekthez kötött szén-dioxid-kreditet a „valószínűleg értéktelen” kategóriába kell sorolni.
A három olyan projekt közül, amelyet nem soroltak azonnal a „problémás” vagy „valószínűleg értéktelen” kategóriába, egyiket sem lehetett megfelelően értékelni vagy besorolni, mivel nem állt rendelkezésre nyilvános információ. Ez azt jelenti, hogy minden valószínűség szerint a jelenlegi vezető kompenzációs projektek túlnyomó része vagy akár mindegyike valószínűleg selejt.

„A kritériumok, amelyek alapján megítélték, hogy egy projekt valószínűleg hulladék-e, azon alapultak, hogy valószínűsíthető-e, hogy a projekt nem tudja garantálni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését” – számol be Annabel Cossins-Smith a Power Technology című folyóiratban. „Néhány esetben bizonyíték volt arra, hogy a projektek további CO2-kibocsátásokat generálnak, vagy egyszerűen csak máshová helyezik át a kibocsátásokat. Más esetekben bizonyíték volt arra, hogy a projekt éghajlati előnyeit eltúlozták”.

A kutatás azt is feltárta, hogy a karbonkredit-piac nagyjából semmit sem tesz a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás megállításáért. Éppen ellenkezőleg, azt állapították meg, hogy a piac „hozzájárul az éghajlati vészhelyzet súlyosbodásához”.

Források: 

Mi az a CO2-kompenzáció, és kell-e csalással számolnunk? Kövessük az egyik esetet Kenyától Nagy-Britanniáig. -Vox

Botrányos klímakibocsátási igazolások – infosperber

Piacra lépésekor a Renat Heuberger által alapított vállalkozás az erdőirtás éghajlati problémájának megoldójaként határozta meg magát. Avval, hogy szén-dioxid-kompenzációt adnak el az éghajlat megvédésre kötelezett vállalkozásoknak, a South Pole profitot termel, amelyet visszajuttat a helyi közösségekbe és szervezetekbe, amelyek célja a környezet megőrzése – legalábbis így kommunikálja ezt a Southpole ügyfeleinek.

A gyakorlatban a Southpole az 1 milliárd dolláros árbevétel felé haladt, miközben ügyfeleit a pácban hagyta.

A cég legnagyobb projektje jelenleg a Zimbabwéban található Kariba. A Southpole azt állította, hogy ez segít megakadályozni egy Puerto Rico méretű erdő megsemmisítését, de ez nem történt meg.

Számos külső szakértő elemezte a Karibát, és megállapította, hogy jelentősen túlbecsülte a tényleges megőrzés mértékét. Az olyan cégeknek, mint a Gucci, a McKinsey és a Nestlé, amelyek Kariba-krediteket vásároltak, hogy ellensúlyozzák saját hozzájárulásukat az „éghajlatváltozáshoz” és a „globális felmelegedéshez”, most vissza kell vonniuk saját éghajlati állításaikat, „mert a megvásárolt Kariba-kreditek nem hoztak elég valódi légköri hasznot”, hogy idézzük a Bloomberg jelentését a botrányról.

„A Kariba 100 millió eurós bevételének nagy része a Southpole-hoz és projektpartneréhez, a Carbon Green Investments nevű vállalathoz került, nem pedig – ahogy mindkét vállalat korábban jelezte interjúkban és nyilvános blogbejegyzésekben – a vidéki közösségekben élő emberekhez, akik az erdőirtás elleni küzdelmet végzik” – jelzi ugyanez a jelentés.

[Forrásunk megjegyzi, hogy a karbonkreditek forgalma már 2016-ban elérte az 53 milliárd dollárt, ami az egyik oldalon (a kreditek vásárlóinak) további CO2-kibocsátást tett lehetővé, míg a másik oldalon nem történt megtakarítás, sőt, egyes oroszországi és ukrajnai cégek szándékosan megemelték a CO2-kibocsátást, hogy aztán a mérlegben szerepeltethessék a csökkentést.]

Utóbb a multinacionális vállalatok eltávolodtak a Southpole-tól és a Kariba átveréstől.

A Southpole legnagyobb ügyfelei közül sokan most elhatárolódnak korábbi döntésüktől, hogy valaha is részt vettek a Kariba átverésben. A Barclays, a L’Oréal és a McKinsey mind azt mondták a Bloomberg Greennek, hogy vagy felhasználták már Kariba kreditjeiket, vagy nem terveznek további vásárlásokat.

A Greenchoice nevű holland energiavállalat, amely több mint négymillió Kariba kreditet vásárolt, azt mondta, hogy „kellemetlenül meglepődött”, amikor megtudta, hogy a környezet számára valójában semmi haszonnal nem járt a kreditek vásárlása. A Greenchoice jelezte, hogy vizsgálatot indít a további lépések meghatározása érdekében.

A Takeda Pharmaceuticals, amely decemberben 75 000 Kariba kreditet használt fel saját éghajlati céljainak elérése érdekében, azt mondja, hogy „szünetelteti a jövőbeli Southpole kreditvásárlásait.”.

Minden jel szerint a Southpole egyszerűen zsebrevágja a pénzt, miközben azt állítja, hogy harcol a globális felmelegedés ellen. A felelősséget pedig olyan „összetett erők”-re hárítja, amelyek azért próbálják a vállalkozást ellehetetleníteni, mert azok profitálnak az erdőirtásból.

Az Ecosystem Marketplace szerint a szén-dioxid kreditek piacának értéke 2021-ben megnégyszereződött, elérve a megdöbbentő 2 milliárd dollárt. Azonban a piac legitimitásával kapcsolatos állandó kérdések, mint valódi klímavédelmi megoldás, fokozatosan leleplezik a rendszert, mint pénztermelő csalási műveletet.

És hogy teljes legyen a kép: Renat Heuberger egyike Klaus Schwab WEF gépezete fiatal globális (globalista) irányítóinak (Young global leader). Tagja a WEF szakértői hálózatának. Van elképzelésünk, miben nagy szakértők. A szálak összeérnek.
Forrás: Díjazottak | Schwab Alapítvány a Szociális Vállalkozásért (schwabfound.org) és Renat Heuberger am World Economic Forum, Davos (SRF Video) (southpole.com).