„Fiam, miféle mondat ez? Melegebb van, mint? Fejezd be a mondatot!” – dörrent volna rám egykori magyartanárom, ha ilyet leírtam volna egy iskolai fogalmazásban. Ígérem, írásom végén ott lesz a válasz.

 

 

 

 

A földrajztudósok a földgömböt észak-déli irányban az Egyenlítőtől kiindulva 2×90 részre (fokra), kelet-nyugati irányban Greenwichtől kiindulva 2×180 részre (fokra) osztották fel. Ábránkon a 10 fokos beosztás látható.

 

 

 

 

Willis Eschenbach, a https://wattsupwiththat.com állandó szerzője 2015-ben – Steven Mosher ötlete nyomán – felosztotta a földfelszínt 1 fokos rácsokra. Mosher szerint az adott helyen várható hőmérséklet meghatározható a szélességi fok és a tengerszint feletti magasság kombinációjából. Eschenbach ezt annyiban módosította, hogy a tényleges beérkező napenergia mennyiséget és a tengerszint feletti magasságot vette figyelembe.

Adjuk át a szót a szerzőnek:

Első ábránk az átlaghőmérséklet adatokat mutatja a NASA CERES műholdas hőmérséklet-regisztráló rendszer adatai alapján.

A várható hőmérséklet a Napból érkező energia és a tengerszint feletti magasság egyszerű lineáris kombinációjából számolható ki az 1 fokos négyzetrácsos leosztásokra lebontva. Ez a következő ábrát adja:

2. ábra. A felszíni hőmérséklet becslése a tengerszint feletti magasság és a napfény alapján. R^2 = 0,94, p-érték kevesebb mint 2×10^-16. A számítást lásd itt [1].

Nos, ez egy elég jó hasonmása az 1. ábrán ábrázolt tényleges hőmérsékletnek. A hőmérsékleti mező és a megfigyelések „R-négyzete” (R^2) valóban 0,95, ami azt jelenti, hogy a számított hőmérsékleti mező a megfigyelt hőmérséklet változásának 95%-át magyarázza.

Azonban nem ez az érdekes rész. A szórakoztató kérdés az, hogy hol NEM a vártnak megfelelő a hőmérséklet, és miért? Hol a legnagyobb az eltérés a becsült hőmérséklettől, és miért pont ott? Hogy ezekre választ kapjak, ezután a megfigyelések és a becsült hőmérsékleti mező közötti különbséget vizsgáltam. A 3. és 4. ábra a megfigyelések mínusz a számított hőmérsékleti mező két nézetét mutatja.

Ezt találtam a leglenyűgözőbbnek, mivel megmutatja a nagy óceáni hőszállító rendszereket, amelyek az energiát a trópusoktól, ahol többlet van, a sarkok felé mozgatják, ahonnan az a világűrbe sugárzik. Meglepett, hogy a várthoz képest a legmelegebb hely a Skandinávia feletti terület. Ezt a Golf-áramlatnak kell okoznia, amely Észak-Amerika keleti partvidékének peremén is jól látható.

Megjegyzem, hogy ahogyan az várható volt, a világ sivatagjai és száraz területei, mint a Szahara, a Namíbiai és az ausztrál sivatagok melegebbek, mint amire egyébként számítanánk.

Az El Nino/La Nina hőszivattyú általános hatásait bemutató másik nézet a 4. ábrán látható. Ez ugyanazok az adatok, mint a 3. ábrán, de a Csendes-óceánt helyeztem a középpontba.

Itt látható a Peru előtti óceáni terület, amely azért hűl le, mert az El Nino/La Nina szivattyú meleg felszíni vizet tol át a Csendes-óceánon. Ennek következtében a felszín alatti hűvösebb víztömegek a felszínre kerülnek. Amikor a meleg víz eléri az ázsiai/indonéziai/ausztráliai szárazföldeket, a meleg víz északra és délre szétválik, és a pólusok felé mozog. A Skandinávia feletti területhez hasonlóan úgy tűnik, hogy a hő a hőszállító rendszer sarki végpontjainál halmozódik fel. A Csendes-óceán esetében az északi ág az Alaszkai-öbölben köt ki. A déli ág ott végződik, ahol az Antarktiszi-félsziget és Dél-Amerika csúcsa közötti sekély szűkület elzárja az áramlatot.

Mindenesetre ez az, amit a vándorlásaim során megtudtam. Az éghajlat szépsége abban rejlik, hogy mindig vannak még megoldandó rejtélyek és elgondolkodtató furcsaságok. Például miért melegebbek az északi félteke kontinenseinek nyugati részei, mint a keleti részek?

[1] A matematika: Az alábbi képletet használtam:

becsült hőmérséklet = a * napfény + b * magasság + c * napfény * magasság + m

ahol a, b, c és m beillesztett konstansok. Az eredmények a következők voltak:

Coefficients:

Estimate Std. Error t value Pr(>|t|)

(Intercept)  -4.052e+01  7.122e-02  -568.9   <2e-16 ***

sunvec        1.675e-01  2.033e-04   823.8   <2e-16 ***

elvec        -1.918e-02  7.723e-05  -248.4   <2e-16 ***

sunvec:elvec  4.354e-05  2.485e-07   175.2   <2e-16 ***

—

Signif. codes:  0 ‘***’ 0.001 ‘**’ 0.01 ‘*’ 0.05 ‘.’ 0.1 ‘ ’ 1

Residual standard error: 0.2557 on 64796 degrees of freedom

Multiple R-squared:  0.9479,      Adjusted R-squared:  0.9479

F-statistic: 3.933e+05 on 3 and 64796 DF,  p-value: < 2.2e-16

ahol a „sunvec” az átlagos napenergia W/m2-ben, az elvec pedig az átlagos magassági érték méterben.

Itt végződik Eschenbach 2015-ös írása.

Saját részünkről a következőket fűzzük hozzá:

A hivatalos klímatudomány kénytelen-kelletlen beismeri, hogy a CO2-koncentráció megduplázódása pl. 280 ppm-ről 560 ppm-re a légkörben lévő IR-aktív gázok (ún. üvegházhatású gázok) koncentrációjának 1-5 %-os koncentrációnövekedését eredményezi. Alacsony abszolút páratartalomnál (sarkvidékek, sivatagok) többet nyom latba a 0,028 tf % növekedés, mint a mérsékelt égöv magasabb, illetve a trópusok még magasabb páratartalmánál.

Ezért hogy a pánikkeltő narratívát és az ebből fakadó gazdaságpusztítást elfogadtassák a nyugati világgal, kitalálták a vízgőz pozitív visszacsatolását, (feedback, turbóhatás), amivel azt igyekeztek elfogadtatni, hogy bár a CO2-koncentráció megduplázódása önmagában csak 1 fokkal emelné az átlaghőmérsékletet, de ez az 1 fokos hőmérséklet-emelés megnöveli a légkörben a vízgőzkoncentrációt, ami – üvegházhatású gáz lévén – tovább növeli a Föld átlaghőmérsékletét.

Ehhez két megjegyzésünk:

1, Ha erőszakkal rávennénk magunkat, hogy eltekintsünk a légköri hőátadásban legnagyobb szerepet játszó hőáramlástól, a CO2-koncentráció megduplázódása akkor is csak 0,07 – 0,042 °C – tehát mérhetetlenül kicsi – hőmérséklet-emelkedést szabadna, hogy okozzon. A vonatkozó számításokat lásd:

Gondolatkísérlet a CO2 klímaszenzitivitásáról

2, Hogy-hogy nincs a világ rögeszmés, tudóst mímelő közösségében legalább egy ember, aki fölkiáltana: Emberek! Hiszen a megnövekedett légköri vízgőzkoncentráció nemcsak a földfelszín felől érkező IR-sugarakat abszorbeálja, hanem a Napból érkezőket is! Ugye köztudott, hogy a napfény energiatartalma 44 %-ban az infravörös tartományban van. Tehát – mivel a Napból jövő IR-sugárzás energiatartalma jóval magasabb, mint a földfelszínről kiinduló IR-sugárzásé, ráadásul a vízgőz jóval szélesebb spektrumban abszorbeál, mint a CO2 – számolás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a (bármi miatt is) megnövekedett vízgőzkoncentrációnak nem hőmérséklet-emelő, hanem tompító, csillapító, hőmérséklet-csökkentő hatása van.

Ehelyett a pánikkeltő gépezet ezerszámra ontja hulladék modelljeit, melyekben lehetőleg bonyolult, érthetetlen számításokkal, illetve önkényesen megállapított paraméterekkel, szorzókkal kimutatják, hogy a CO2-koncentráció megduplázódása nem 1, hanem 2-6 fok hőmérséklet-emelkedést okoz a vízgőz turbóhatása révén.

Ezekből világszerte sokan doktorálnak, tanulmányokat írnak, mindeközben úgy gondolják, ha az eddigi eredményeket átveszik (puskáznak), abból nem lehet baj, kicsit kozmetikázzák, és máris megvan az egyetemi tanári kinevezés. A google az „ecs climate sensitivity” keresőszavakra több mint egymillió találatot ad ki, becslésünk szerint a hibás eredmények száma is meghaladja az egymilliót.

 

Hogyan is szól a klasszikus közmondás? Garbage in garbage out. Ha az (éghajlatmodellező, prognosztizáló) programot szeméttel tömik az input oldalon, csak szemét jöhet ki belőle. 2. számú megjegyzésünkre pedig frappáns választ ad Upton Sinclair elmés megfogalmazása:

„Nehéz egy emberrel megértetni valamit, ha fizetése attól függ, hogy ne értse azt.”

Eschenbach számításai és ábrái pedig akaratlanul is csattanós bizonyítékot szolgáltatnak:

A sivatagban melegebb van, mint ahogy az a besugárzott napenergia és a tengerszint feletti magasság alapján várható volna.

Erre a világ összes sivatagos területe bizonyítékot szolgáltat.

Ennek oka, hogy az atmoszféra vízgőztartalmának nem pozitív, hanem negatív visszacsatolása van. Ha magasabb a víztartalom, az alacsonyabb átlaghőmérsékletet jelent az alacsonyabb víztartalmú helyhez viszonyítva.

Másképp fogalmazva: Ha nő az atmoszféra víztartalma, akkor ennek tompító, csillapító hatása van az átlaghőmérsékletre.

Klímapánik lefújva.

Be lehet rekeszteni az éghajlat megmentésére fordított ezermilliárdos programokat. Itthon is, világviszonylatban is.

2023. május
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista.

 

„Fiam, miféle mondat ez? Melegebb van, mint? Fejezd be a mondatot!” – dörrent volna rám egykori magyartanárom, ha ilyet leírtam volna egy iskolai fogalmazásban. Ígérem, írásom végén ott lesz a válasz.

 

 

 

 

A földrajztudósok a földgömböt észak-déli irányban az Egyenlítőtől kiindulva 2×90 részre (fokra), kelet-nyugati irányban Greenwichtől kiindulva 2×180 részre (fokra) osztották fel. Ábránkon a 10 fokos beosztás látható.

 

 

 

 

Willis Eschenbach, a https://wattsupwiththat.com állandó szerzője 2015-ben – Steven Mosher ötlete nyomán – felosztotta a földfelszínt 1 fokos rácsokra. Mosher szerint az adott helyen várható hőmérséklet meghatározható a szélességi fok és a tengerszint feletti magasság kombinációjából. Eschenbach ezt annyiban módosította, hogy a tényleges beérkező napenergia mennyiséget és a tengerszint feletti magasságot vette figyelembe.

Adjuk át a szót a szerzőnek:

Első ábránk az átlaghőmérséklet adatokat mutatja a NASA CERES műholdas hőmérséklet-regisztráló rendszer adatai alapján.

A várható hőmérséklet a Napból érkező energia és a tengerszint feletti magasság egyszerű lineáris kombinációjából számolható ki az 1 fokos négyzetrácsos leosztásokra lebontva. Ez a következő ábrát adja:

2. ábra. A felszíni hőmérséklet becslése a tengerszint feletti magasság és a napfény alapján. R^2 = 0,94, p-érték kevesebb mint 2×10^-16. A számítást lásd itt [1].

Nos, ez egy elég jó hasonmása az 1. ábrán ábrázolt tényleges hőmérsékletnek. A hőmérsékleti mező és a megfigyelések „R-négyzete” (R^2) valóban 0,95, ami azt jelenti, hogy a számított hőmérsékleti mező a megfigyelt hőmérséklet változásának 95%-át magyarázza.

Azonban nem ez az érdekes rész. A szórakoztató kérdés az, hogy hol NEM a vártnak megfelelő a hőmérséklet, és miért? Hol a legnagyobb az eltérés a becsült hőmérséklettől, és miért pont ott? Hogy ezekre választ kapjak, ezután a megfigyelések és a becsült hőmérsékleti mező közötti különbséget vizsgáltam. A 3. és 4. ábra a megfigyelések mínusz a számított hőmérsékleti mező két nézetét mutatja.

Ezt találtam a leglenyűgözőbbnek, mivel megmutatja a nagy óceáni hőszállító rendszereket, amelyek az energiát a trópusoktól, ahol többlet van, a sarkok felé mozgatják, ahonnan az a világűrbe sugárzik. Meglepett, hogy a várthoz képest a legmelegebb hely a Skandinávia feletti terület. Ezt a Golf-áramlatnak kell okoznia, amely Észak-Amerika keleti partvidékének peremén is jól látható.

Megjegyzem, hogy ahogyan az várható volt, a világ sivatagjai és száraz területei, mint a Szahara, a Namíbiai és az ausztrál sivatagok melegebbek, mint amire egyébként számítanánk.

Az El Nino/La Nina hőszivattyú általános hatásait bemutató másik nézet a 4. ábrán látható. Ez ugyanazok az adatok, mint a 3. ábrán, de a Csendes-óceánt helyeztem a középpontba.

Itt látható a Peru előtti óceáni terület, amely azért hűl le, mert az El Nino/La Nina szivattyú meleg felszíni vizet tol át a Csendes-óceánon. Ennek következtében a felszín alatti hűvösebb víztömegek a felszínre kerülnek. Amikor a meleg víz eléri az ázsiai/indonéziai/ausztráliai szárazföldeket, a meleg víz északra és délre szétválik, és a pólusok felé mozog. A Skandinávia feletti területhez hasonlóan úgy tűnik, hogy a hő a hőszállító rendszer sarki végpontjainál halmozódik fel. A Csendes-óceán esetében az északi ág az Alaszkai-öbölben köt ki. A déli ág ott végződik, ahol az Antarktiszi-félsziget és Dél-Amerika csúcsa közötti sekély szűkület elzárja az áramlatot.

Mindenesetre ez az, amit a vándorlásaim során megtudtam. Az éghajlat szépsége abban rejlik, hogy mindig vannak még megoldandó rejtélyek és elgondolkodtató furcsaságok. Például miért melegebbek az északi félteke kontinenseinek nyugati részei, mint a keleti részek?

[1] A matematika: Az alábbi képletet használtam:

becsült hőmérséklet = a * napfény + b * magasság + c * napfény * magasság + m

ahol a, b, c és m beillesztett konstansok. Az eredmények a következők voltak:

Coefficients:

Estimate Std. Error t value Pr(>|t|)

(Intercept)  -4.052e+01  7.122e-02  -568.9   <2e-16 ***

sunvec        1.675e-01  2.033e-04   823.8   <2e-16 ***

elvec        -1.918e-02  7.723e-05  -248.4   <2e-16 ***

sunvec:elvec  4.354e-05  2.485e-07   175.2   <2e-16 ***

—

Signif. codes:  0 ‘***’ 0.001 ‘**’ 0.01 ‘*’ 0.05 ‘.’ 0.1 ‘ ’ 1

Residual standard error: 0.2557 on 64796 degrees of freedom

Multiple R-squared:  0.9479,      Adjusted R-squared:  0.9479

F-statistic: 3.933e+05 on 3 and 64796 DF,  p-value: < 2.2e-16

ahol a „sunvec” az átlagos napenergia W/m2-ben, az elvec pedig az átlagos magassági érték méterben.

Itt végződik Eschenbach 2015-ös írása.

Saját részünkről a következőket fűzzük hozzá:

A hivatalos klímatudomány kénytelen-kelletlen beismeri, hogy a CO2-koncentráció megduplázódása pl. 280 ppm-ről 560 ppm-re a légkörben lévő IR-aktív gázok (ún. üvegházhatású gázok) koncentrációjának 1-5 %-os koncentrációnövekedését eredményezi. Alacsony abszolút páratartalomnál (sarkvidékek, sivatagok) többet nyom latba a 0,028 tf % növekedés, mint a mérsékelt égöv magasabb, illetve a trópusok még magasabb páratartalmánál.

Ezért hogy a pánikkeltő narratívát és az ebből fakadó gazdaságpusztítást elfogadtassák a nyugati világgal, kitalálták a vízgőz pozitív visszacsatolását, (feedback, turbóhatás), amivel azt igyekeztek elfogadtatni, hogy bár a CO2-koncentráció megduplázódása önmagában csak 1 fokkal emelné az átlaghőmérsékletet, de ez az 1 fokos hőmérséklet-emelés megnöveli a légkörben a vízgőzkoncentrációt, ami – üvegházhatású gáz lévén – tovább növeli a Föld átlaghőmérsékletét.

Ehhez két megjegyzésünk:

1, Ha erőszakkal rávennénk magunkat, hogy eltekintsünk a légköri hőátadásban legnagyobb szerepet játszó hőáramlástól, a CO2-koncentráció megduplázódása akkor is csak 0,07 – 0,042 °C – tehát mérhetetlenül kicsi – hőmérséklet-emelkedést szabadna, hogy okozzon. A vonatkozó számításokat lásd:

Gondolatkísérlet a CO2 klímaszenzitivitásáról

2, Hogy-hogy nincs a világ rögeszmés, tudóst mímelő közösségében legalább egy ember, aki fölkiáltana: Emberek! Hiszen a megnövekedett légköri vízgőzkoncentráció nemcsak a földfelszín felől érkező IR-sugarakat abszorbeálja, hanem a Napból érkezőket is! Ugye köztudott, hogy a napfény energiatartalma 44 %-ban az infravörös tartományban van. Tehát – mivel a Napból jövő IR-sugárzás energiatartalma jóval magasabb, mint a földfelszínről kiinduló IR-sugárzásé, ráadásul a vízgőz jóval szélesebb spektrumban abszorbeál, mint a CO2 – számolás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a (bármi miatt is) megnövekedett vízgőzkoncentrációnak nem hőmérséklet-emelő, hanem tompító, csillapító, hőmérséklet-csökkentő hatása van.

Ehelyett a pánikkeltő gépezet ezerszámra ontja hulladék modelljeit, melyekben lehetőleg bonyolult, érthetetlen számításokkal, illetve önkényesen megállapított paraméterekkel, szorzókkal kimutatják, hogy a CO2-koncentráció megduplázódása nem 1, hanem 2-6 fok hőmérséklet-emelkedést okoz a vízgőz turbóhatása révén.

Ezekből világszerte sokan doktorálnak, tanulmányokat írnak, mindeközben úgy gondolják, ha az eddigi eredményeket átveszik (puskáznak), abból nem lehet baj, kicsit kozmetikázzák, és máris megvan az egyetemi tanári kinevezés. A google az „ecs climate sensitivity” keresőszavakra több mint egymillió találatot ad ki, becslésünk szerint a hibás eredmények száma is meghaladja az egymilliót.

 

Hogyan is szól a klasszikus közmondás? Garbage in garbage out. Ha az (éghajlatmodellező, prognosztizáló) programot szeméttel tömik az input oldalon, csak szemét jöhet ki belőle. 2. számú megjegyzésünkre pedig frappáns választ ad Upton Sinclair elmés megfogalmazása:

„Nehéz egy emberrel megértetni valamit, ha fizetése attól függ, hogy ne értse azt.”

Eschenbach számításai és ábrái pedig akaratlanul is csattanós bizonyítékot szolgáltatnak:

A sivatagban melegebb van, mint ahogy az a besugárzott napenergia és a tengerszint feletti magasság alapján várható volna.

Erre a világ összes sivatagos területe bizonyítékot szolgáltat.

Ennek oka, hogy az atmoszféra vízgőztartalmának nem pozitív, hanem negatív visszacsatolása van. Ha magasabb a víztartalom, az alacsonyabb átlaghőmérsékletet jelent az alacsonyabb víztartalmú helyhez viszonyítva.

Másképp fogalmazva: Ha nő az atmoszféra víztartalma, akkor ennek tompító, csillapító hatása van az átlaghőmérsékletre.

Klímapánik lefújva.

Be lehet rekeszteni az éghajlat megmentésére fordított ezermilliárdos programokat. Itthon is, világviszonylatban is.

2023. május
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista.