Szerzők:
Joel Kotkin, a dél-afrikai Chapman-egyetem urbanisztikai tanszékének vezetője, és az Urban Reform Institute igazgatója.
Hügo Krüger, dél-afrikai mérnök és blogszerkesztő
Nagyjából fél évszázaddal ezelőtt az emelkedő energiaárak tönkretették a nyugati gazdaságokat, elősegítve a közel-keleti autokraták őrült meggazdagodását, evvel egyidejűleg mentőövet adtak a széthullás felé támolygó szovjet birodalomnak. Ma a világ ismét az egekbe szökő energiaárak alatt nyög; de ezúttal a sebet önmagának okozta – amennyiben erőlteti a zöld energiára való átállás elhibázott politikáját.
A politikai és akadémiai osztály számára nagyon jól jön az energia-„reset”. Hozzásegíti őket, hogy kikényszerítsék azt a fajta „technokrata társadalomtervezést”, amely a szegényeket még jobban elszegényíti, a munkásosztály törekvéseit pedig lefűrészeli, ahogyan azt már Kaliforniában és Németországban megtapasztaljuk. Spanyolországban a háztartások 10%-a nem tudja megfelelően felfűteni otthonát a téli hónapokban. Olaszországban 2022 januárjára 55%-kal drágult meg az elektromos áram. Az Egyesült Királyságban 2022 áprilisára megháromszorozódik azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek nem tudják fizetni energiaszámláikat.
A drága, véletlenszerűen rendelkezésre álló energia új rendszere a szegénység bebetonozásával fenyeget a fejlődő országokban, amelyek már amúgy is szenvednek az olcsó és megbízható energia hiányától. A fosszilis tüzelőanyagok, melyek most a nyugati politika és pénzügyi cégek, mint például a Blackrock célkeresztjében vannak, létfontosságúak az iparosításhoz, és nem valószínű, hogy a szél- és a napenergia önmagában pótolja őket: a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is az összes energiaellátás 81%-át teszik ki, és még ha minden ország teljesíti is az éghajlatváltozással kapcsolatos vállalásait, 2040-ben még mindig annak körülbelül háromnegyedét fogja kitenni.
Aligha meglepő tehát, hogy Afrikában egyre nagyobb a szkepticizmus a „fenntarthatóság” nyugati politikájával szemben – még akkor is, ha ez a nyugati politika tudatosan igyekszik az antirasszista nyelvezetet használni. Az Afrikai Fejlesztési Bank elnöke például már 2015-ben kijelentette, hogy „Afrika nem tud működni, mert nincs energiánk”, és megerősítette, hogy a kontinensnek szüksége van „megújuló és hagyományos” energiára, beleértve a „földgázt és szenet”.
Hasonlóképpen, a tavalyi ENSZ klímakonferencia előtt Muhammadu Buhari nigériai elnök arra figyelmeztetett, hogy a nyugati kormányzati befektetők és segélyszervezetek által favorizált klímapolitika Afrika-szerte energiaválsághoz vezethet. Épp a múlt hónapban, az EU – Afrikai Unió csúcstalálkozó előtt a szenegáli elnök világossá tette, hogy az afrikaiak nem hajlandók megfizetni Európa szén-dioxid-adóját. A dél-afrikai energiaügyi miniszter időközben bírálta azokat a civil szervezeteket és egyetemeket, amelyek az európai agytrösztök pénzeivel „klímavezérelt megoldásokat” erőltetnek.
Az afrikai vezetőknek pedig minden okuk megvan arra, hogy aggódjanak a drága energia veszélyei miatt. A közelmúltban Szenegálban, Malawiban, Dél-Afrikában és Nigériában robbantak ki nyugtalanságok a magas üzemanyagárak miatt, ráadásul az energiaköltségek katalizátorai voltak az arab tavasznak, amikor az olajárak emelkedése magával hozta a gabonaárak megnövekedését. Az év elején az emelkedő energiaárak kis híján forradalmat robbantottak ki Kazahsztánban.
Mivel az afrikaiak több mint fele energia-szegénységtől szenved, politikusaiknak talán joguk van emiatt aggódni. Még a viszonylag fejlett Dél-Afrika sem termel többé megfelelő és megbízható villamos energiát, és most ellenállásba ütközik saját fosszilis tüzelőanyag- és nukleáris kapacitásának fejlesztésével szemben. Ennek következménye, hogy az országban lévő iparvállalatok beszüntetik a termelést, ami magával hozza, hogy a fiatal felnőttek kétharmada munkanélkülivé válik – veszélyeztetve a dél-afrikai demokrácia stabilitását.
Afrika többi részén, olyan nagyobb népsűrűségű központokban, mint Nigéria, Etiópia és a Kongói Demokratikus Köztársaság, az energiaellátás sajnálatos módon nem elegendő a napi szükségletek kielégítésére. Megbízhatóbb energiaellátás nélkül a kontinens továbbra is szegénységbe süllyed – ezt pedig elkerülhetetlenül polgárháborúk fogják követni.
Kétségtelen, hogy egyes kormányok, például Szenegálban és Etiópiában, ambiciózus célokat tűztek ki a 2025-ig történő teljes villamosításra. Hasonló tervek készülnek szerte a kontinensen, az Afrikai Fejlesztési Bank azt ígéri, hogy 2030-ra finanszírozza a villamosítást. Hogy ez mekkora valószínűséggel fog működni, az továbbra sem világos. Feltűnő azonban, hogy miközben Afrika megbénítja magát a tiszta energia iránti törekvésében, a Nyugat által támogatott környezetvédelmi aktivisták tiltakoznak a tengeri gázkutatás ellen Dél-Afrika szegénységtől sújtott parti régiójában.
Hasonlítsuk össze, mit ajánl az USA a fejlődő országoknak, és hogyan viselkedik maga. Az USA – részben a frackingnak köszönhetően – lassan a világ legnagyobb folyékony földgáztermelőjévé válik. Amerika energiatermelésének ez a növekedése egybeesett az ÜH gázok kibocsátásának csökkenésével, ami nagyrészt nem a környezetvédelmi előírásoknak, hanem a szenet felváltó földgáznak köszönhető.
A földgázkínálat megnövekedése különösen fontos volt azok számára, akik a termelés kiesésétől szenvedtek, és fejlesztették a gazdaságot a recessziótól sújtott régiókban, mint például Közép-Nyugat és az USA déli részének történelmileg szegény régiói. A Cleveland FED szerint az alacsony földgázárak kulcsfontosságúak voltak a feldolgozóipari munkahelyek számának növekedésében, amely jelenleg az ország szívének nagy részét átalakítja. Ezzel szemben az olyan államokban, mint Kalifornia, a zöld politika magas árakat eredményezett, ami sújtja az egykor virágzó ipart, és megemelte az alapvető szükségletek, például az áram költségeit.
Furcsának tűnik tehát, hogy Joe Biden elnök és a legtöbb demokrata figyelmen kívül hagyja ezeket a tanulságokat. Biden és pártjának többsége támogatja, hogy a Federal Reserve Board-ot más végrehajtó ügynökségeket használják fel a „nettó nulla” politika érvényesítésére. A gázvezetékektől a tengeri kitermelésű olajra vonatkozó új lízing szerződésekig mindent felmondanak, miközben az új szabályozások megnehezítik az új fosszilis tüzelésű erőművek építését. A zöldek által uralt média eközben az energiahiányért a klímaváltozást és a gyűlölt fosszilis tüzelőanyag-gyártó cégeket próbálja bűnbakként beállítani.
Ez a politika úgy az Egyesült Államokban, mint a világ többi részén annak a felfogásnak az eredménye, amely szerint a globális felmelegedés inkább jelent azonnali egzisztenciális fenyegetést a földi életre, mint olyan hosszú távú kihívást, amelyre fokozatos alkalmazkodással kell reagálni, tekintetbe véve fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának folyamatos növekedését Kínában és Indiában. Amilyen mértékben nyer teret az apokaliptikus szemlélet a pragmatikussal szemben, olyan mértékű lesz a gazdaság elsorvasztásának politikai agendája. Ennek céljai a fogyasztásnak és a tömegek életszínvonalának nagy mértékű csökkentése, bolygónk „megmentése” érdekében. Az életszínvonal némi csökkenése még megfizethető az európai és amerikai gazdagoknak, de kétséges, hogy a fejlődő országok kormányai hajlandóak lesznek elmondani szegényeiknek, hogy a környezet-tudatosság fontosabb, mint az alapvető túlélés.
Ez azt jelenti, hogy öko-apokalipszisre vagyunk ítélve? Nem feltétlenül; van lehetőség a fejlődő országok fokozatos dekarbonizálására anélkül, hogy károsítanák gazdaságukat. A nukleáris fronton például a kis moduláris reaktoroké (SMR) lehet a jövő, amelyek elméletileg kisebbek és könnyebben megépíthetők, mint a meglévő reaktorok. De még a protagonisták is elismerik, hogy ezek a technológiák jelentős befektetést és több évtizedet igényelnek a piaci bevezetéshez. Egyesek azt sugallják, hogy a lítium akkumulátorok lehetővé teszik számunkra, hogy a megújuló energiát életképesebbé tegyük a hálózati tárolási technológia jelentős fejlesztésével, de ezekhez az akkumulátorokhoz hatalmas mennyiségű ritkaföldfém ásványra van szükség.
Talán a legígéretesebb a geotermikus energiatermelés. A hidraulikus fracking-et alkalmazó mélyfúrási technológia fejlődésének köszönhetően Szerbiában és Kanadában két kísérleti projekt van folyamatban, amelyek a szuperforró rétegek hőjének megfizethető hasznosítását célozzák meg.
De amint azt az afrikaiak felismerik, rövid távon választhatunk a drága nap- és szélenergián alapuló nettó nulla energiapolitika és az egyetlen olcsó és megbízható – a fosszilis tüzelőanyagok használatát elfogadó – energiapolitika között. A szén, az uránérc és ami a legfontosabb, a földgáz itt vannak, és még nagyon sokáig itt maradnak. Greta Thunberg direktíváit nem fogják magukévá tenni az afrikai városok nyomornegyedeiben élők vagy a vidéki kínaiak, akik részesedni akarnak országuk fejlődéséből. A szakzsargonon kívül a való világban a nettó nulla távoli perspektíva marad. De a növekvő energiaválság már itt van – és a világ legszegényebb országainak, sőt sok nyugati országnak feláldozása a zöld program nevében nem fogja ezt eltüntetni. (Itt végződik az eredeti írás.)
Kommentárunk:
Mint bevezetőnkben írtuk, a dél-afrikai szerzők néhány apró részlettől eltekintve helyesen látják a helyzetet. Ez konkrétan arra vonatkozik, hogy – úgy tűnik – a szerzők elfogadják a ‘zemberokozta globális felmelegedés doktrínáját, csak éppen az erre való reagálás módjával és tempójával nem értenek egyet.
2022. március
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a Reális Zöldek Klub társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben. Bankszámlaszámunk: 11702036-20584151 (OTP) A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található. |