A tudós
- Megfigyeli a természetet (valóságot).
- Ebből következtetéseket von le, illetve törvényszerűségeket állapít meg.
- Téziseit verifikációnak és falszifikációnak veti alá, tudóstársait is erre biztatja.
- Ha felismeri esetleges tévedését, akkor azt habozás nélkül korrigálja és nyilvánosságra hozza.
- Önzetlen érdekek, a köz szolgálata, új ismeretek szerzésének vágya vezérli. (Ami persze nem zárhatja ki, hogy ne próbálkozzon eredményeinek értékesítésével.)
- Tudományos meggyőződéséhez ragaszkodik, még ha a hatalom vagy politika ezt esetleg rossz néven veszi is.
A sarlatán
- Felállít egy prekoncepciót.
- Csak azokat a tényeket veszi figyelembe, amelyek erősítik prekoncepcióját.
- Amelyek ennek ellentmondanak, azokat figyelmen kívül hagyja, vagy meghamisítja.
- Esetleges tévedését nem ismeri be, megpróbál rá leplet borítani.
- Tudományos meggyőződését a mindenkori hatalom elvárásaihoz igazítja.
Forduljunk mai munkánkban a fizikai Nobel-díjjal másik 25 %-ban kitüntetett Syukuro Manabe felé.
„Syukuro Manabe az 1960-as években bebizonyította, hogy az atmoszféra CO2-tartalmának növekedése a földfelszín hőmérsékletének növekedését eredményezi. Modelljei segítségével először vizsgálta a sugárzási mérleg és a légtömegek függőleges mozgása közötti összefüggéseket. Munkái alapul szolgálnak a mai klímamodellek számára.”
A valóság:
Manabe Möller nevű munkatársával 1961-ben numerikus szimulációkat készített, melyek eredményeképp azt kapták, hogy a CO2 a troposzférában és az alsó sztratoszférában termodinamikailag semlegesen viselkedik, a magasabb rétegekben azonban hűtő hatása lesz. Manabe és Möller elméleti megállapításait megerősíti Fu & Liou (1992), illetve azok bekerülnek Liou „An Introduction to Atmospheric Radiation = Bevezetés az atmoszférikus sugárzásba“ c. 2002-ben megjelent tankönyvébe.
Manabe 1967-ben fejlesztette tovább elméletét (Wetheralddal együtt), mely szerint a légköri CO2-koncentráció megduplázódása 2,4 °C hőmérséklet-emelkedést okoz a talajközelben, és hőmérséklet-csökkenést a sztratoszférában.
Manabe az elméletben figyelembe vette úgy a sugárzást, mint a hőáramlást. A szerzők szerint, ha a CO2 koncentráció 10 %-kal nő (300-ról 330 ppm-re), ez 0,3 K felmelegedéshez vezet. (Kuo-Nan Liou: An introduction to atmospheric radiation)
Nos, 1967 óta a légkör CO2-koncentrációja 300 ppm-ről 420 ppm-re (40%-kal) növekedett.
Ha Manabe teóriája helyes volna, ma 2021-ben pontosan egy fokkal kellene magasabbnak lennie a Föld átlaghőmérsékletének, amit még a legelvakultabb klímarögeszmések sem állítanak. (Most tekintsünk el attól, hogy milyen nehézségei vannak egy földi átlaghőmérséklet megállapításának, és ennek mekkorák a hibahatárai.)
Manabe teóriája hibás.
A teóriát egyébként már kortársai is bírálták. A gondolatmenet, hogy ne csak a sugárzást, hanem a hőáramlást is vegyük figyelembe, önmagában helyes. A probléma az önkényesen megállapított szorzótényezőkkel van, illetve avval, hogy Manabe és Wetherald nem vették figyelembe, hogy a CO2 abszorpciós sávjai nagy területekben átfedést mutatnak a vízgőz abszorpciós sávjaival, ami lenullázza vagy legalább is erősen leredukálja a CO2 abszorpciójából, illetve újrakisugárzásából eredő hőmérséklet-növekedést.
A kortárs fizikusok kritikus megállapításaival az alábbi linken elérhető tanulmány foglalkozik:
ill. németül
Gerhard Kramm, Research Associate Professor of Meteorology at the University of Alaska Fairbanks, Alaska, USA, szerint a Nobel-díj bizottság alapvető hibát követett el Manabe méltatásával.
„A Manabe és munkatársai által kidolgozott sugárzás-hőáramlás modell fizikai szempontból hibás. Az elmélet a hő és anyagáramlást nem a szél függőleges sebességéhez köti, hanem a -6,5 K/km hőmérsékletgradiens limitáló vertikális komponensével határozza meg. Ezt Lindzen már 1984-ben ostobaságnak nevezte.”
Nos, ha csakúgy, mint Hasselmann esetében Manabe 1961-es, ill. 1967-es munkája sem támasztja alá a klímanarratívát, ráadásul teóriája sem bizonyult helyesnek, föl kell, hogy merüljön bennünk a kérdés, mi volt a díj odaítélésének oka. A választ ugyancsak Hasselmannhoz hasonlóan Manabe későbbi munkáiban találjuk meg. Nemcsak, hogy feltétel nélkül támogatta az IPCC narratívát, de kitűnt a klímaszenzitivtásra adott magas becslésével. Igen, a tudósok saccolgatnak, mekkora lehet az ECS értéke.
„Az egyensúlyi klímaérzékenység (equilibrium climate sensitivity = ECS) az a hosszú távú hőmérséklet-emelkedés (egyensúlyi globális átlagos felszínközeli levegőhőmérséklet), amely várható a légköri CO2 koncentráció megduplázódásakor dt/2×[CO2]” (Wikipédia).
Még a legelvakultabb klímariogató tudósok is beismerik, a CO2 önmagában képtelen számottevő hőmérséklet-növekedést előidézni.
Ezért menekülnek a visszacsatoláshoz, azaz a vízgőzhöz hozzárendelnek egy erősítő hatást (pozitív feedback), tehát azt állítják, a 300 ppm koncentrációjú légköri CO2 képes az 1-3 % vízkoncentrációt olyan mértékben megnövelni, hogy az képes legyen az átlaghőmérséklet immár jelentős növelésére.
Farok csóválta kutya IPCC módra.
E sorok írója – anélkül, hogy számszerűsítené, meg van róla győződve:
A légköri vízkoncentráció növekedésének hűtő hatása van.
Ennek okai:
Magasabb vízkoncentráció a Napból a Föld felé irányuló IR-sugarak fokozottabb abszorpcióját és fokozottabb visszasugárzását okozza, tehát nő a hűtő hatás. Gondoljunk a Tambora vulkán 1815-ös kitörésére, illetve az ezt követő nyár nélküli évekre!
Magasabb vízkoncentráció több csapadékot eredményez. A lehulló csapadék azonnal hozzájárul a fokozottabb párolgáshoz, ami hűtő hatást vált ki. Az ehhez tartozó kondenzáció (melegítő hatás) nem a földfelszín közelében, hanem a felhőképződéshez tartozó magasságokban lép fel.
A pozitív visszacsatolás, tehát a CO2 koncentrációnövekedés miatti vízkoncentráció növekedés, majd ennek következtében újabb hőmérséklet-emelkedés:
Fából vaskarika IPCC módra.
A tény, hogy a víz erősítő hatásának, és így a légköri koncentráció veszélyes növekedésének nincsenek tudományos alapjai, Manabe számára is ismert. Mindez nem zavarta, hogy 2019-ben – immár 88 éves korában – összefoglalja korábbi téziseit
Ebben megismétli 1967-es állításait, nem zavartatva magát attól, hogy az azóta eltelt 54 év rácáfolt teóriájára.
A Föld átlaghőmérsékletének változását kizárólag a levegő CO2-tartalmával magyarázza. Nem foglalkozik a közvélemény számára kevésbé ismert ciklikus (óceáni) ingadozásokkal, sem az éghajlatot befolyásoló bolygónkon kívüli tényezőkkel (Nap). Így elkerüli, hogy saját magának, illetve olvasóközönségének föltegye a kérdést: Mekkora az egyes befolyásoló tényezők aránya? Nem zavarja az sem, hogy elmélete nem ad választ sem az elmúlt évszázadok, sem a földtörténeti korok klímaváltozásaira, de a 20. századi hiatust (megtorpanást) sem említi meg.
És amin már meg sem lepődünk:
Kísérletet sem tesz arra, hogy akár megemlítsen, akár megcáfoljon olyan elméleteket, amelyek megingatnák a ‘zemberokozta’ klímaváltozás narratíváját.
Csak példaképp emeljük ki:
„A Föld legfeljebb 0,45 ° C-kal melegszik fel, ha a légkör CO2-koncentrációja 300-ról 600 ppm-re megduplázódik.”
Forrás:
Sherwood B. Idso: CO2-okozta globális fölmelegedés: a lehetséges klímaváltozás szkeptikus szemlélete, 1998
„Az ECS = 0,41 °C a trópusokon, ECS = 0,40 °C a mérsékelt égövben és ECS = 0,92 °C a a sarki régiókban. Az összes éghajlati zóna súlyozott átlagaként ez ECS = 0,45 °C globális klímaérzékenységet eredményez.”
Forrás:
Hermann Harde: Mennyiben járul hozzá a CO2 valójában a globális felmelegedéshez?
Figyelemre méltó, hogy a két szerző egymástól teljesen függetlenül, teljesen más módszerekkel jut szinte egyforma eredményre.
Miskolczi Ferenc volt NASA-kutató:
„A légkörbe jutó többlet-szén-dioxidnak semmi hatása sincs a légkör infravörös elnyelésére. Miskolczi eredményeit empirikus megfigyelésekre, mérésekre alapozta, így azok felülbírálnak minden ellentmondó eredményt produkáló elméleti számítást.”
Másképp fogalmazva: Az üvegházhatást meghatározó optikai vastagság állandó, és nem függ a levegő CO2-koncentrációjának növekedésétől.
Összefoglalva megállípíthatjuk:
A Nobel-díj odaítélésénél Syukoro Manabe esetében ugyanazok a mechanizmusok működtek, mint Hasselmann-nál. Nem egy tudóst, életművet tüntettek ki, hanem a klímahisztériát erősítették, még olyan áron is, hogy bizonyítottan hamis elméletnek adtak Nobel-díjat.
Néhány további – a Manabe által is képviselt – IPCC-narratíva cáfolására alkalmas dolgozat, tanulmány:
Melléfogások tárháza – Miért nem tudnak helyes prognózisokat adni a klímamodellek?
Ugyanaz németül:
https://eike-klima-energie.eu/2021/05/14/warum-modelle-keine-temperatur-prognostizieren-koennen-ein-kaleidoskop-des-scheiterns/
2021. november
Öszeállította:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a Reális Zöldek Klub társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben. Bankszámlaszámunk: 11702036-20584151(OTP) A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található. |