Kína és a klímaegyezmény

A kínai delegáció aktívan részt vett a Párizsi klímacsúcson (2016) és meg is szavazta a záródokumentumot, majd aláírta az egyezményt. Elvileg tehát csatlakozott a klímavédelmi politikához, azzal a kitétellel, hogy majd csak 2030 után áll módjában a szén-dioxid kibocsátást csökkenteni. Az indoklás egyszerű és morálisan elfogadható: a kínai emberek elvárásainak megfelelően szeretnék ugyanazt a gazdaságfejlesztési és jóléti pályát befutni, amint tették a fejlett nyugati országok az elmúlt két évszázadban. E gazdasági fejlődéshez viszont ehhez illeszkedő energiaellátást kell biztosítani. S minthogy Kínának jelentős szénkészletei vannak, energiatermelését elsősorban erre az energiaforrásra építik. De jelentős lépéseket tettek már a megújuló energiák hasznosítása területén is.

A 2019 évi villamosenergia-termelés primer energiahordozók szerinti megoszlását az 1. ábra szemlélteti. Az áram 69 %-át hagyományos hőerőművekben (döntően szénerőművekben – fekete szín), 4,75 %-át atomerőművekben (sárga), és 26 %-át megújuló erőművekben (zöld), amelyeknek 67 %-a viszont vízerőmű (sötétkék).

A 2019 évi növekedési értékek a 2. ábra oszlopos diagramja szerint követhetők, mely szerint az összes villamosenergia-termelés 4,7 %-al növekedett a 2018 évihez képest, ami jelentősnek tekinthető.  Noha a megújuló erőművi termelés növekedése figyelemre méltó, különösen a naperőművi termelés 26,5 %-os emelkedése, mégis a hagyományos hőerőművek termelésének a növekedése domináns, a 2,4 %-os növekedési érték mellett. Ehhez viszont hozzáfűzendő, hogy 2018-ban ez a növekedés 8,4 %-os volt, és az utóbbi két évben újabb atomerőművi blokkok is üzembe léptek.

Fontos viszont megemlíteni, hogy 2018-ban a naperőművi kapacitás 45 GW-os tekintélyes értékkel növekedett, amely 2019-re viszont a támogatások csökkentése miatt 26 GW-ra apadt.

A hőerőművek kapacitása 2019-ben 4,1 %-al növekedett, a szélerőműveké pedig 25 GW-al a 2018 évi 21 GW-al szemben.

Az áramtermelők tervei szerint 2030-ig 300, akár 500 új szénerőművi blokk is épülhet, ami a szén-dioxid kibocsátás további emelkedésével jár. Az ötéves terv felülvizsgálata során a kormány azt kéri a Kínai Villamos Művektől, hogy 2030-ra próbálják 1300 GW-ban korlátozni a szénerőművi kapacitást, amely 290 GW-al nagyobb, mint a jelenlegi. Ezt tekintenék a szénerőművi kapacitás maximumának. De azt is jelenti, hogy az elkövetkező 12 évben havonta 2 nagy széntüzelésű blokkot fognak üzembehelyezni.

Jelenleg már a 2035-ig érvényes tervekről is ismertek adatok. Az évi áramtermelés a jelenlegi 7300 TWh-ról 11 400 TWh-ra fog emelkedni, ebből a fosszilis termelést 4 900 TWh-ra tervezik, amely még mindig 43 %-ot képvisel. Az atomerőművi kapacitás a jelenlegi 48 GW-ról 248 GW-ra emelkedik, amely a vízerőművekkel együtt az energiaigény közel 50 %-át fogja kielégíteni. A szél- és naperőművi kapacitás a jelenlegi 210 és 204 GW-ról összesen 600 GW-ra bővül, amellyel az áramigények közel 20 %-a fedezhető.

Mivel a fosszilis erőművek jelentős hányada szénerőmű, a 43 %-os részesedésük mellett nem lehet arra számítani, hogy 2030 után valóban csökken a szén-dioxid kibocsátás.

A mi helyzetünkből tekintve rendkívül imponálóak a tervszámok, és nem kételkedhetünk abban, hogy meg is valósulnak, ami Kína gazdasági és jóléti fejlődésének egyik alapfeltétele. Rendkívül kiegyensúlyozott az energiahordozók szerinti megoszlás. Az atomerőművek biztosítják a stabil alapterhelésű üzemet, a korszerű szénerőművek a változó terhelésű menetrendtartást, ill. a mértéktartóan kiépített (20 %-os) szél és naperőművek (időjárásfüggő) teljesítményváltozásainak a kiegyenlítését. Kína tehát nem követi azokat a közös klíma- és energiapolitikát folytató nyugati országokat, ill. az Európai Uniót, amely politika már észrevehetően fékezi ezeknek az országoknak, ill. az EU gazdasági fejlődését. A kínaiak eddig már elegendő (hatalmas) mennyiségű napelemtáblát eladtak a világ minden táján, most már visszafoghatják a naperőművek további kiépítését.

2020. március
Dr. Petz Ernő
címzetes egyetemi tanár